2012. március 25., vasárnap

Tüntessék el a kommunista emlékműveket Salgótarjánból!

Közeleg április 4-e, Magyarország megszállásának 67. gyalázatos évfordulója. Ekkor  döntötte évtizedeken át tartó rabigába az országot a kommunista ideológia akkori erőszakos terjesztője a Vörös Hadsereg.  A szovjetek tömegesen erőszakolták meg, és fosztották ki és gyilkolták meg az elgyötört, védtelen lakosságot. A hadikórházakban a járóképtelen sebesülteket brutális kegyetlenséggel ölték le. A ˝felszabadulás megérkezett˝ !
A salgótarjáni ˝felszabadulás˝ emlékmű
A nem is olyan távolinak tűnő eseményt Magyarország árulói több mint 40 éven át dicsőítették, ünnepelték, sok helyen emlékműveket állítottak tiszteletére. Így történt ez Salgótarjánban is, ahol a város Fő terét csúfította, és csúfítja a mai napig egy kommunista emlékmű. Igaz a feliratok nagy része mára már lekerült róla, de szimbolikusan még mindig ugyanazt jelenti mint egykor. A  Fő téren sétálgató nosztalgia - kommunisták, még ma is megnyugvással tekinthetnek fel rá. A általuk megkínzott, meggyötört vagy meggyilkolt áldozatokat és hozzátartozóikat viszont minden nap figyelmezteti. A régi ideológia nem tűnt el, csak átalakult. Ma demokráciának hívjuk.

2012. március 21., szerda

Megkezdődött: elhurcolások a Bank Centernél történtek miatt

Mint azt a sajtóhírekből már sejteni lehetett, a sündőrség nem hagyta válasz nélkül a Szabadság téri Bank Centernél történteket. Ma reggel Incze Bélát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom budapesti elnökségi tagját a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának munkatársai látogatták meg fővárosi otthonában. Kürti Zoltánt, a HVIM szintén elnökségi tagját pedig a főiskoláról vitték el, a diákok és a tanárai szeme láttára. Tudomásunk szerint ,,kényszerítés" bűncselekménye miatt indult eljárás ismeretlen tettes/tettesek ellen. Hogy kit és mire kényszerítettek, azt nem lehet tudni, mindenesetre érdeklődéssel várjuk a rendőrség közleményét.

2012. március 15., csütörtök

Toroczkai: Új arcát mutatta meg a nemzeti ellenállás

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a részvételt azoknak a hazafiaknak, akik velünk voltak március 15-én. A nap legfontosabb üzenete, hogy megfelelő szervezettséggel és fegyelemmel bármire képesek vagyunk, a nemzeti ellenállás nem szűnt meg.