Augusztus 19-én este 20.00h óra
magasságában szereztünk tudomást arról, hogy Egerben mintegy 17
gárdistát, illetve Sneider Tamást, egri önkormányzati képviselőt, a
Jobbik Heves megyei elnökét is előállították. Megtudtuk azt is, hogy
több szervezet is (a Jobbik, a HVIM és a Kisgazda Polgári Szövetség) a
rendőrkapitányság épülete előtt tiltakozik. Rövid szervezés után, 4
fővel (3-an Salgótarjánból egy pásztói társunkkal) indultunk el Nógrád
megyéből az egrieket erősíteni. Érkezésünkkor az előállított gárdisták
egy részét már elengedték, illetve egyesével engedték ki az embereket,
akik az "Adjon az Isten" köszöntéssel hagyták el a rendőrkapitányság
épületét, melyre az időközben 2-300 fősre duzzadt tömeg a már megszokott
"Szebb jövőt" kiáltással felelt. A helyszínen megtudtuk, hogy Sneider
Tamásnak a rendőrök széttörték a telefonját, az előállított gárdistáktól
pedig elkobozták a mellényüket. Megérkeztek a helyszínre a nógrádi
gárdisták is (II. Rákóczi Ferenc zászlóalj), valamint egy
személygépkocsival pásztói Jobbikosok is tiszteletüket tették.
Erdélyi útját megszakítva, a helyszínre érkezett Szegedi Csanád a Jobbik
egyik EP-képviselője. Élve Európa Parlamenti képviselői jogaival,
tájékoztatást kért Petrovics András egri rendőrkapitánytól.
Petrovicstól megtudta, hogy a rendőrséget Eger jobboldaliként számon
tartott, lokálpatrióta polgármestere, Habis László utasította.
Miután az utolsó gárdistát is elengedték, a gárda főkapitánya
megkérdezte, hogy ki az, aki szégyelli az egyenruhát, aki levenné
inkább, s aki nem jönne velük. Egyöntetű "senki" volt a válasz. A
mintegy kétszáz fős tömeg a megindult elhelyezni a koszorút. A gárdisták
megkoszorúzták a vár bejáratát, miután Szent Imre szobrához már nem
tudtak bejutni. A helyszínen rövid beszédet mondott Szegedi Csanád, majd
Kiss Róbert kiadta a parancsot: Oszolj! Pont ekkor érkeztek meg a
rendőrök is, akik ekkor már önmérsékletet tanúsítva, hagyták szabadon
elvonulni a békés megemlékezőket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése