2012. november 26., hétfő

Szentlászlón járt a HVIM: horvát–magyar összefogás

November 24-én tartotta a Horvát Tiszta Szabadság Párt (HČSP) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) közös megemlékezését Szentlászlón.
A helyi horvát és magyar lakosság meghatottan fogadta a falun végigvonuló hazafiakat, akik közösen emlékeztek Szentlászló elestére.
A magyar hazafiak egy nagy busszal, és három személyautóval érkeztek a Szentlászlóra, míg horvát bajtársaink egy kis, illetve nagy busszal, így összességében közel kétszáz hazafi vett részt a megemlékezésen.
Az önkormányzat rendezvényén felszólalt Bocka Szilvia polgármester asszony, Mihalik István akit a háborúban a horvátok csak "Horthynak" hívtak, a horvát hadsereg nyugalmazott tábornoka, Szentlászló katonai parancsnoka, az eszéki védelmi harcok egyik irányítója és Kocsis László, a szentlászlói katonai védelem al-parancsnoka. A helyi általános iskola diákjai horvát, illetve magyar nyelven szavaltak megemlékező verseket.