A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági
Mozgalom salgótarjáni tagjai is részt vettek Dunaszerdahelyen, a
szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozó nagygyűlésen.
Tagszervezetünk
két tagja a Balassagyarmati határátkelőn át indult Dunaszerdahelyre
tiltakozni a felvidéki magyarokat sújtó szlovák nyelvtörvény ellen.
Csatlakoztunk a füleki és a rimaszombati vármegyésekhez, így összesen
három autóval indultunk útnak. Az úton semmilyen rendőri atrocitás nem
ért bennünket, bár ahogyan közeledtünk Csallóközhöz egyre intenzívebb
volt a hatósági jelenlét az utak mentén. A többi vármegyéssel a
dunaszerdahelyi Tesco parkolójában találkoztunk, így itt körülbelül
30-an gyűltünk össze csonkaországi és felvidéki magyarok. Szinte
mindenki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom pólóját, vagy más
magyar nemzeti jelképeket viselt. Aztán a gyülekezési ponton néhány
percen belül megjelent a szlovák rendőrség, és igazoltatni kezdett
mindenkit. Később érkezett egy VW Tuareg terepjáró is, benne
feltehetően a szlovák nemzetbiztonság munkatársaival, akik
utasításokat osztogattak a minket igazoltató rendőröknek. Ezután
felszólítottak, hogy menjük el innen, vagy üljünk be a gépkocsinkba,
mert a ruházatunk félelmet kelt a szlovák nemzetiségű állampolgárokban.
Természetesen az ide vágó jogi passzust nem ismertették, mivel
gondolom ilyen nincs is. Elindultunk a dunaszerdahelyi stadion felé.
Gyalogosan közelítettük meg a sportlétesítményt és itt már felfedeztük a budapesti, a balassagyarmati, a salgótarjáni, a rimaszombati, a füleki, a komáromi, a szenci és a somorjai tagszervezet többi tagját is. A vonulásunk szinte leírhatatlan volt. Lelkesítő és egyben megható. Valami olyasmi mint régen, amikor a magyar katonákat fogadták a visszacsatolt területeken. Az emberek a kisboltokból, a kapualjakból kilépve és az autókból kikiabálva éltettek minket magyarokat, vagy gratuláltak nekünk. Minden magyar boldog volt.
A stadionhoz érve kijátszottuk a bejáraton strázsáló őröket és a lelátó mögötti kerítésen beadogattuk a már bent lévő társunknak a HVIM-es zászlókat. Ugyanis a nemzeti magyar lobogón kívül szinte semmilyen zászlót nem engednek be a szlovákok, sem árpádsávost, sem Hatvannégy Vármegyést, sem Jobbik-ost. Így a főbejáraton üres kézzel sétáltunk be, majd a lelátók előtti közlekedőn kibontottuk nemzeti jelképeinket, közöttük az óriási HVIM-es zászlót is. Így vonultunk végig az összes szektor előtt, amit óriási tapsviharral és éljenzéssel jutalmazott a magyar közönség. Elmondhatatlan élmény, amikor több ezer ember egyszerre tapsol és éljenez. Először nem akartunk hinni a fülünknek, mert nem is gondoltuk, hogy nekünk szól ez a örömteli, lelkes fogadtatás. De nekünk szólt és a magyar nemzeti szimbólumoknak. A kitartásnak, az összefogásnak és a magyar megmaradásnak.
Azután a helyi futball szurkolói csoportok, a Felvidéki Harcosok és a Wallace Army szektorához csatlakoztunk. A műsor kissé light-os, amolyan Fideszes piknik hangulatúra sikeredett, de nem ez volt a lényeg. Történelmi pillanatokat éltünk át, amikor részt vehettünk egy a magyarságot összefogó, nemzetközi figyelem felkeltő, tiltakozó megmozduláson idegenbe szakadt, jogaiktól megfosztott honfitársaink védelmében. Míg a műsor ment a maga útján, addig mi beszélgettünk, véleményt cseréltünk és erősítettük a megbonthatatlan szálakat, a baráti kapcsolatot Felvidéki testvéreinkkel.
Ami
viszont nagyon bánt és felettébb elkeserít az az, hogy ezeknek az
embereknek sokkal magyarabbul dobog a szívük ma is, mint sok magyar
állampolgárnak itt, a csonkaországban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése