2009. július 9., csütörtök

Karikás ostorral várták Bajnait

Karikás ostorokkal várták Bajnai Gordont, Magyarország illegitim miniszterelnökét a Nógrád megyei Kazáron.
A salgótarjáni Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai szereztek néhány kellemetlen pillanatot a kormányőrök koszorújában érkező Bajnainak. A vármegyések karikás ostorral és a HVIM zászlajával tartottak csendes unszimpátia demonstrációt a miniszterelnöki látogatás helyszínén. Fogadtatásuk is ünnepélyes volt, hiszen maga az Mszp-Szdsz által  delegált Molnár Katalin elvtársnő, polgármester asszony lépett oda először a zászlót bontó kis csapathoz. Ugyan mondanák már meg, hogy mit is keresnek itt, hiszen maguk idegenek a faluban, nem kazáriak - mondta.


2009. július 4., szombat

Rendőri brutalitás az Erzsébet téren

Soha nem látott rendőri erővel és brutalitással verték szét a Budaházy Gyuri mellett, és a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása ellen tiltakozókat Budapesten az Erzsébet téren. A fűben ülő békés tüntetőket egyesével rabosították és szállították el a helyszínről. A nap mérlege 216 előállított 17 sérült.