Nagy érdeklődés mellett zajlott le a
Jobbik Salgótarjáni Alapszervezetének lakossági fóruma szombaton a
megyeszékhelyen, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A közel 300 fő
érdeklődő teljesen megtöltötte a két összenyitott előadótermet.
Az első előadó Bagó László a Jobbik
Nógrád megyei 1. számú vk. képviselőjelöltje volt. Beszédében kitért a
Jobbik programjának fontos témaköreire, a munkanélküliségre, a kis és
középvállalkozók helyzetére, a nyugdíjasokra és az egészségügyre.
Emellett kiemelte az elszámoltatást, és a korrupció felszámolásának
fontosságát. Elmondta, hogy a pártok közül a Jobbik elsőként adta le a
képviselő indításához szükséges kopogtatócédulákat a választókerületben,
és a vártnál is nagyobb népszerűség miatt 3000 ajánlószelvény is
összegyűlhet.
A következő előadó Balázs Gábor, a
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom salgótarjáni elnöke volt, aki
beszélt a Jobbik ifjúsági, oktatási és kulturális programjáról a
megyeszékhely problémáit is érintve.
Ezt követte Borzák Zsolt az Új Magyar
Gárda Kapitánya, aki az Atilla Király Népfőiskolát mutatta be, majd
kitért az Új Magyar Gárda jelenlegi üldöztetett helyzetére is.
A fórum, a lakosság kérdéseivel zárult,
amelyekre örömmel válaszoltak az előadók. A Jobbik salgótarjáni
szervezete szeretné, az ehhez hasonló fórumokat rendszeresíteni,
hagyománnyá tenni, mivel rendkívül fontosnak tartja a folyamatos
párbeszédet a polgárokkal, a választások után is. Ezért 1-2 havonta
lakossági fórumok össze hívását kezdeményezi majd a jövőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése