2012. szeptember 15., szombat

Rongyos Gárda Emléknap

A szervezők elégedettek, hiszen több száz fős tömeget mozgattak meg a nap folyamán. Tudják, hogy ezeknek a rendezvényre kilátogatott családos embereknek adtak olyan plusz, maradandó információkat a magyar kultúráról és történelemről, mely elkíséri őket a szürke hétköznapokon is.


Szeptember 8-án, szombat délelőtt 10 órakor ragyogó napsütésben gyülekeztek az ünnepelni és túrázni vágyok Ágfalva határában. Miután a Budapest felől érkezők is befutottak az 50 fős busszal, a megemlékezők megkoszorúzták Baracsi László hősi emlékművét, majd útnak indultak Sopron felé. Közben az érdeklődök Baracsi (a csaták első magyar halottja) sírjánál gyújthattak egy kis mécsest, mormolhattak egy-egy imát. A túra eleje emelkedőkben gazdag úton vezetett a soproni Károly-kilátó parkolójában lévő Felkelők Emlékművéhez, ahol már jó páran várták a túrázók csapatát. A megemlékezés Budai Roland szavalatával vette kezdetét (Lendvai István: A Gárda), majd Spaller Erika (szervező, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) köszöntötte az ünneplőket. Zagyva Gy. Gyula országgyűlési képviselő beszédében többek között kiemelte, hogy kötelességünk a Rongyos Gárda hírét, példamutatását és szellemiségét a nagy nyilvánosság elé tárni! Ezek után Szűcs Orsolya délvidéki (Magyarkanizsa) népdalénekesnő gyönyörű hangja hatotta meg az ünneplőket, akik Kisboldogasszony napján Mária éneket is hallhattak népdalaink mellett. A koszorúzás előtt a Vadkanok nemzeti dalárda énekelte a Polgár István által írt Rongyos Gárda indulót, az ünneplők fülébe mászhatott a jelmondat: „Ha magyar vagy nem hagyod magad!” A túrázók Harka fele vették az útjukat, menet közben pihenő is volt, ahol Kiss Balázs egy rövid, de annál összefoglaltabb előadás kereteiben ismertette a Rongyos Gárda harcainak történetét. Az egyik túrázó jellemzése szerint ezek után „selymes tájakon” gyalogolhattak és érték el Harkát, ahol a népszavazás emlékére állított Hűség Emlékművére helyeztek koszorút az V. Rongyos Gárda Emléktúra résztvevői.
túrázók együtt gyalogoltabb tovább az Emléknap helyszínére, a harkai sportpálya területére, ahol Szűcs Orsolya asztali áldása után, mindenki vendég volt a gondosan készített ebédre. A túra, a meleg és az ebéd mindenki erejét kivette, megtelt a hűs rendezvénysátor és a büfé környezete, közben gyülekeztek a babakocsisok, családosok, falubeliek hiszen 16 órakor kezdetét vette a harkai Kurszán-Kende Hagyományőrző lovasíjászok harci bemutatója. A bemutató különlegessége volt a legfiatalabb, mindössze 8 éves harcos állhatatossága és a lovak parázson, illetve tűzön való átvitele- látszott, a lovasok és a lovak között óriási az összhang, egy a lelkük! A bemutató után nem csappant meg a több mint 400fős tömeg létszáma, mindenki kivette valamilyen programból a részét. Legyen az: állatsimogatás, íjászkodás, gólyaláb és a többi népi játék kipróbálása, kecskefejés, kosárfonás, gyöngyfűzés, arcfestés stb. A megjelentek érdeklődve hallgathatták Kiss Balázs előadásában: vitéz Somogyváry Gyula a világháború elfeledett írója című előadást és nézhettek meg egy filmet a „Burgenland”-i magyar asszimilációról vagy épp megmaradásról (Azelőtt magyarok voltunk). Mint minden évben idén is várta kiállítás az érdeklődőket, egy egész sátrat töltöttek meg a Rongyos Gárda képei. Az esti koncertek előtti hangulatot a borkóstoló környékbeli fehér-rosé- és vörös-borai a Vadkanok és Szűcs Orsolya előadása alapozták meg! Este kilenc órától fergeteges bulit adott az RPG, Oi-kor és a Romantikus Erőszak!
A szervezők elégedettek, hiszen több száz fős tömeget mozgattak meg a nap folyamán. Tudják, hogy ezeknek a rendezvényre kilátogatott családos embereknek adtak olyan plusz, maradandó információkat a magyar kultúráról és történelemről, hogy ezen emberek és kis emberek büszkén mondják: Jó magyarnak lenni! Jövőre találkozunk a VI. Rongyos Gárda Emléknapon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése